Back-to-school - még egy márkaépítési lehetőség

Míg egyes gyerekek alig várják, hogy szeptemberben ismét beülhessenek az iskolapadba, mások utálják a sulit. A szülők számára nemcsak ez utóbbi jelent gondot, hanem a tanszerek beszerzése is. Pénzmegtakarítás reményében sokan akciók után kutatnak, az iskolautálat ellen azonban már nehezebb tenni. A reklámajándék mindkét problémára megoldásra jelenthet.

A legjobb módja annak, hogy egy iskolás jó kedvvel induljon neki az új tanévnek, ha iskolakezdési ajándékot kap - különösen, ha az hasznosnak bizonyul.

iskolakezdési reklámajándékozás cégeknek közületeknekTegyünk jót a kollégáinkkal!

Azt mondják, a tanulás iránti vágy kialakítását már fiatalon el kell kezdeni. De legyünk őszinték, a gyerekek egy részét nem igazán érdekli az iskola, viszont egy kis ajándék extra motivációt adhat nekik, és elejét veheti a reggeli, nem-akarok-suliba-menni hisztinek. Miért ne nyernénk meg őket olyan praktikus tárgyakkal, amelyek arra késztetik őket, hogy magukba szívják a tudást? Számos, az oktatással kapcsolatos reklámajándék létezik, emellett a vissza-az-iskolába időszak kiváló lehetőség a cégek számára, hogy szélesebb körben is megismertessék a nevüket és a márkájukat, miközben támogatják az iskolákat vagy a náluk dolgozó családos kollégáikat. Utóbbiak biztos nagyon hálásak lesznek azért, ha reggelente nem kell órákat könyörögniük a csemetéjüknek, hogy kimásszanak a takaró alól. 

Amikor a kis elsősök egy hosszú iskolai nap után hazatérnek, néha csak egy ölelésre vágynak a szüleiktől, néha pedig szeretnének összebújni a kedvenc plüssfigurájukkal, aminek szintén feszültségoldó hatása van. 

Melyek a legnépszerűbb iskolakezdési promóciós termékek?

reklámajándékok gyerekeknek iskolakezdésre

A diákok számára hasznos promóciós termékeknek se szeri, se száma, bizonyos dolgok azonban különösen fontosak az iskolakezdés idején. Minden tanulónak szüksége van jegyzetfüzetre, tolltartóraírószerekre, torna- és hátizsákra, vizespalackra és ételtartó dobozra, de a lista ezzel korántsem ér véget (ezért könnyen választhatunk a költségvetésünknek megfelelő reklámajándékot). 

Emlékszünk még arra, amikor gyerekként az iskolában megmutattuk a többieknek a kedvenc tolltartónkat és benne a szagos radírt és rotring ceruzát, amiről akkoriban mindenki áradozott? Nálunk a vicces kialakítású tollak voltak a mneők. Ezek páratlan iskolakezdési ajándéknak számítanak, ugyanakkor enyhíthetik a kisdiákok szorongását az első tanórákon. 

Egy iskolásnak soha nem lehet elegendő tolla és ceruzája. Mindkettő fogyóeszköz, hiszen az alsós gyerekek előszeretettel hagyják el ezeket az iskolában és másutt, ami a reklámtollak esetében kifejezetten előnyös (hogy miért, arról korábbi cikkünkben írtunk). Tudjuk, hogy ez történik, ezért nem kell drága tollakkal ellátni őket, a műanyag golyóstoll is megteszi. Gimnazistáknak vagy egyetemistáknak, tanároknak természetesen ajándékozhatunk márkás tollat, ők értékelni fogják a Parkert is. 

A környezetbarát reklámajándékok - köztük a kőpapír füzet és a karton golyóstoll - a fenntarthatóságra nevelik a fiatalokat, nem mellesleg nagyon menők. 

A diákok szeretnek jól kinézni 

gyerekajándékok back to schoolSzerencsére a nejlon iskolaköpeny már a múlté: manapság mindenki azt vesz fel az iskolába, amit akar. A legtöbb tinédzser szereti a divatot, és semmi sem csábítóbb a suliba való visszatérésben, mint új ruhákat kapni, nem igaz? A reklámruházat nagyon sokrétű, utcai és mindennapos használatra egyaránt alkalmas. Legyen szó pólóról vagy baseballsapkáról, nincs olyan gyerek, aki ne hordaná szívesen.

Manapság a hátizsákok a legnépszerűbb iskolatáskák, ezért tökéletes iskolai promóciós cikkek a diákok számára. Több közülük speciális laptop- és lopásgátló zsebbel van ellátva, divatos és praktikus viseletek. A húzózsinórral ellátott egyszerű hátizsák - más néven tornazsák - sokoldalúan felhasználható: a tornafelszerelés mellett alkalmas a kisebb könyvek hordozására is. Jókora emblémázható felülettel rendelkezik, és  sporttáska helyett is használható.

A tudásszomj jó dolog - a kiszáradás viszont már kevésbé! A hidratáltság megőrzése egyaránt szükséges a jó koncentrációhoz és agyműködéshez. Az vizespalackok, sportkulacsok és termoszok ajándékozása ösztönözheti az egészséges szokások kialakítását, és biztosíthatja, hogy minden diáknak (vagy tanárnak) legyen miben hordoznia a kedvenc italát. A szó szoros értelmében ugyan nem számítanak divatos kiegészítőnek, de egy klassz kialakítású darab vágyott ajándékká tehető egy teljes felületen elhelyeztt grafikával.

Az iskolai kellékek nélkülözhetetlenek, de nagyszerű ajándékok is lehetnek, ha praktikusak és személyre szabhatók. Egyedi reklámajándékok használatával kialakíthatjuk a márkahűséget, és az összetartozás érzését kelthetjük - mindkettő elengedhetetlen az oktatási szektorban. A céges logóval ellátott iskolaszerek nagyszerű módja annak, hogy vállalkozásunkat a következő szintre emeljük - miért ne tennénk meg mihamarabb? 

Gondoljunk a tanárokra is!

Egy jó tanár óriási változást hozhat a diákok életében. Segít jó irányba alakítani a jellemüket, és arra ösztönzi őket, hogy mindennap a legjobbat hozzák ki magukból. Egy - a tanár nevével ellátott - bögre vagy gravírozott toll jó évindító. Mi a Reklámajándék.hu-nál azért dolgozunk, hogy az egyedien emblémázott tárgyainkkal az oktatóknak, tanároknak is örömteli pillanatokat szerezzünk.

Évkezdésre szóló reklámajándékok itt érhetőek el:

/gyerekeknek

 

5.0 átlag 1014 vélemény alapján
5.0 átlag
1014 vélemény alapján
100% magyar családi vállalat
100% magyar
családi vállalat
Tanúsított termékkínálat
Tanúsított
termékkínálat
ISO 9001:2015 2003 óta
ISO 9001:2015
2003 óta
Emissziómentes irodaépület
Emissziómentes
irodaépület


Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kérd hírlevelünket, hogy ne maradj le egyetlen akciónkról sem!

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól és növelik a felhasználói élményt, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével beleegyezel a cookie-k használatába.

Értékelés
Kedvencek
Bejelentkezés
Kosár
Bejelentkezés
Partnereink 5* átlaggal értékeltek minket Google-ön, Facebook-on és Trustindexen: megbízhatóság, segítőkészség, gyorsaság
1991 óta stabilan fejlődő magyar családi vállalkozás 8.000 m2-es központban, saját raktárral és emblémázóüzemmel
Termékeink megfelelnek az uniós előírásoknak, tanúsítványainak: RoHS, REACH, WEEE, EN 471
2003 óta folyamatosan megfelelünk az ISO 9001:2015 szabványnak, erősítve minőség iránti elköteleződésünket
8.000 m2-es épületünkben geotermikus hűtés-fűtés, takarékos világítás, környezetkímélő folyamatok, járműveink alacsony kibocsátásúak.
PHP: 0,391s | SQL: 0,038s | 2025-08-18 16:22:22 | 
xs
sm
md
lg
xl
xxl